Mese a terepről

Sétálok, sétálok, egy kis dombra felkocogok

Fontos hét volt ez az életemben. Elkedztem egy új edzővel, egy új edzésmódszerrel, új futóterepen a téli alapozó munkát, azaz egy érdekes türelemjátékot.

Olivér megküldte a heti edzéstervemet, aminek már az első mondata két, számomra eddig ismeretlen jelzőt, mértékegységet tartalmazott: „dombos futás 130-145 pulzuson”.
Mi az, hogy „dombos” futás? Elgondolkozok, vajon hányféle és milyen terepfutástípus létezhet még? Pesti lévén és a kizárásos módszert alkalmazva hamar eljutottam a megfejtésig, miszerint Budán kell majd megejtenem az edzéseimet. Autó hiányában a „belbudai” opciókat vettem sorra, végül a Gellért-hegy mellett döntöttem.

Szerencsére Gábor barátomtól kaptam kölcsön egy Polár pulzusmérő órát, hétfőn szorgosan
kiolvastam a használati utasítását. Behorpadt az ujjam a sok gombnyomogatástól, de úgy éreztem, a minimumot sikerült fejbe vésni. Ettől még fogalmam sem volt, hogy a tervben megadott pulzustartomány milyen futósebességet takarhat.

Egy szó, mint száz, nagyon vártam már a kedd estét. Szépen beöltöztem, felcsatoltam a pulzusmérőt és gyorsan csekkoltam is, hogy mér-e. Mért. 102-es szám pislogott rám szaporán. Bemelegítés után elindultam az előre kitervelt útvonalon. A garázsfeljáró közepénél furcsa hang ütötte meg a fülem. Valami csipogott. Telefont nem vittem magammal, közel-távol nem volt egy lélek sem. Az órám volt az. Ááá, gondoltam, biztos csak tájolódik még. Na, fussunk. Lefelé visz az út, szép csendben szedem a lábaim. De amint visszakanyarodok az utca végén és teszek 3 lépést felfelé megint hangos és idegesítő csipogás a reakció. Belegyalogolok. Elhallgat. Elkezdek lassan kocogni. Pár lépés után riadt csipogás a válasz. Megint belegyalogokok. Mi lehet a gond? Hiszen nem is futok még? Csak kocognék!
Óra elnémul, óvatosan teszek pár futólépést. Reménytelen próbálkozás, az órát nem tudom
becsapni, egyből beriaszt. Mit csináljak? Kapcsoljam ki? Vagy fussak, ahogy jólesik és figyeljem, hogy az milyen pulzuson megy? Miért nincs itt valaki, hogy segítsen?! Olivééééér! Vagy valaki! Vagy bárki! Összeszedem magam, a terv szerint meg kell próbáljk 95%-ban a tartományban maradni. Próbálom ezt a célt betartani. Tesztelem, mi a helyzet, ha kis apró lépésekkel haladok felfelé. Csipogás.
Mély levegővételre és nagy léptekre váltok. Erre is csak csipog. Nincs mit tenni, gyalogolok. Fel-le sétálgatok a Gellért-hegyen. Végülis szép hely, szeretem nagyon. Sajnos, mivel nem futok, előbb-utóbb elkezdek fázni, de ez most a legkisebb bajom. Inkább ez a szűnni nem akaró csipogás aggaszt. Tépném le magamról a kütyüt, de tudom, meg kell vele barátkozzak, elválaszthatatlan társam lesz az elkövetkezendő évben. Megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy eltelt az egy óra.

Másnap értekezek Olivérrel, azt mondja, hogy normális, hogy ennyit gyalogoltam, pár hét alatt majd beáll a pulzusom és ebben a tartományban is fogok tudni futni, sőt egyre gyorsabban. Csak türelem. Ez lesz a következő néhány hetem kulcs szava: TÜRELEM!

A pénteki torna levezetéseképpen szombat reggel a HHH-ra megyünk Dáviddal és Ádámmal.
Megbeszéljük, hogy ők lazán futnak és időnként majd bevárnak, visszafutnak hozzám. 103-as kezdő pulzus után az óra megint visítósra vette a figurát. Sokat gyalogolok, alig hallok valamit a fiúk vicces sztorijaiból. Irígylem őket, futhatnékom van, csodálatos az idő, annyira jó lenne csak úgy érzésből futni, kiadni magamból mindent. Helyette próbálom elterelni a figyelmemet a folytonos csipogásról, csodálom az őszi színeket, szívom magamba a jó levegőt.

Vasárnap megint a Gellért-hegyre mentem edzeni, ugyanazt az útvonalat futottam, mint kedden, mert szeretném csekkolni, hogy fejlődök, figyelni, hogy bírok majd minél hosszabb szakaszt futva megtenni. Jó jelnek veszem, hogy magamhoz képest extrém alacsony, 86-os pulzussal indulok. Persze most is többnyire gyalogoltam, de már kezd kevésbé idegesíteni a kontrollmániás dög folytonos közbecsipogása. Figyelem az ezer színben pompázó fákat, repkényeket, nézegetem a házakat, amelyik lakásba belátok, próbálom kitalálni, kik lakhatnak benne. Kihasználom az időt és igyekszem odafigyelni a helyes kéztartásra, lépésekre és arra törekszem, hogy még ha gyorsgyalogolvalassankocogva is, de az adott tartományban maradjak.
Érdekes feladat. Meglátom benne a kihívást. Tetszik.

Arra lennék kiváncsi, hogy másoknak is volt-e hasonló problémája (magas kiinduló pulzus) és kb. mennyi idő alatt állt be a szervezetük az újfajta megterhelés mellett is normál pulzustartományra?

Emese