CCC

CCC 2011

Az előző évi beszámolómat azzal fejeztem be, hogy ide még vissza kell jönnöm! Ez az elhatározás kitartott és végigkísért egy éven keresztül. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ott kell lennem idén is. Sokkal tudatosabban készültem idén, az évközbeni eredmények is ezt mutatták, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Fontos ez a verseny, de mégsem célversenyként kezeltem, inkább csak egy erőpróbaként a külföldi mezőnyben. Arra készültem, hogy igen óvatos kezdés után egyre felpörögve a végén mindent kiadva magamból érek célba és nagyon kíváncsi voltam rá ez mire is lesz elég. Volt lehetőségem többször is az Alpokban futni nem is egy napot. (Köszönet Csanyának és Palibácsinak) Az ottani edzésekkel nagyon elégedett voltam, benne volt a levegőben, hogy összejöhetnek a dolgok, de erről az ember nem nagyon beszél, a körülöttem lévők azért érezték ezt.
Az utazás nagyon kényelmes volt, de a meglepetések hada azzal kezdődött, hogy a rajtszámfelvételnél Sperót és engem elvittek egy vér tesztre. Nem egy nagy dolog, de nekünk mégis meglepő és érdekes volt életünk első dopping ellenőrzése. A verseny előtti napon kimentünk a TDS /egy másik táv/ rajtjába a 4 magyar indulónak szurkolni. Jó volt kicsit ráhangolódni a versenyre. A nap további részét pakolással és a frissítés megtervezésével, összerakásával töltöttem. Flóra vállalta, hogy Speró mellett engem is istápol egy kicsit. Ezúton is köszönet érte! Pontokra lebontott zacskókat adtam neki oda. Este még tartottunk egy közös felszerelés ellenőrzést. 3kg-al mérlegeltem 1L folyadékkal együtt. De tartottam a dzsekim minőségétől, túl könnyű és vékony, így kértem Csanyától egy másikat, szerencsére volt nála. Reggel a busz indulásához kihozta nekem. Összetalálkoztunk a többi magyar indulóval, Speró a buszon összehajtogatta nekem a kabátot. Belefért a zsákba, de jóval nehezebb volt mint a másik. Ez van.

Courmayeur-ban szép napos az idő, még nincs tömeg. Beállunk a rajtzóna elejére és várunk, fotózkodunk. Nyugodt vagyok, nem érzem a stresszt még vagy már :)  A tömeg lassan gyűlik, majd hirtelen a semmiből odalép a cuccunkhoz egy ember, felemeli a zsákomat és kérdezi, hogy “kié ez a zsák”. Mondom az enyém. Ok, controll. Ej de tudtam, hogy kiszúrnak. Leülünk a rajtzónában az aszfaltra és szépen sorban egy lista alapján végignéz a rendező mindent. Folyadék megvan-e, még a tartalék lámpát is bekapcsoltatja velem. Dezsit nagyon alaposan megtapogatja. Még nálam van a másik kisebb dzseki, megkérdem tőle az jó lenne-e. Azt mondja nem, mert az nem Gore-tex-es. Nagy szerencsém van.
30 perccel a rajt előtt, amikor már igen szorosan állunk a tömegben, kapok egy sms-t a rendezőktől. Eléggé tömören leírják, hogy a későbbi rossz időjárás miatt megváltozott az útvonalunk, és gyakorlatilag az összes nagy hegyet kivették. Tronche, Bovine, Catone, Vents törölve. 93km a táv 5100m szinttel. 7km és 700m szinttel kevesebb. Igen meglep bennünket a hír, mert egyáltalán nem erre készültünk, csak abban reménykedek, hogy nagy frissítőpontot nem érint a változás. Borulni látszik a teljes terv, újra el kell rendeznem magamban a dolgokat, de ezt inkább az út közben szeretném majd, most a tömegben, hangzavarban nem tudok rá kellően koncentrálni. Pár perc még a rajt, viszonylag elöl vagyunk, a 3. sorban. Amikor észrevesszük, hogy valami folyik a lábunk alatt. Mi a fene már most öntik ki a kötelező 1L vizet? Robi világosít fel bennünket, hogy az első sorból egy Lafumás nő (későbbi nyertes) egyszerűen leguggolt és odapisilt a tömegbe. Nem semmi.
A rajt viszonylag csendben zajlik le, egy motoros megy elöl mesterségesen visszafogva a mezőnyt, de még így sem kicsi a tempó. Előzgetnek, én is előzgetek, de vigyázok a tempóra. Megint van némi affér a botosokkal, az egyik a bal térdem fölött megszúr, a táv felénél vettem észre, hogy meg is sebzett ez a szúrás. Szinte érezni, hogy ideges a mezőny. Speró, Robi, András és én együtt vagyunk, érzem nagy a tempó, vissza kell fogni mert bajok lesznek ráadásul igen meleg van. Vissza is fogom, Speró kicsit elmegy, megállok pisilni később látom, hogy Robi is. Hamar eléggé meredek emelkedőt kapunk, de ugye most egyenesen a Bertone házhoz megyünk a változások miatt. Az eredeti út jóval keményebb lenne, de a taktikát meghagyom, a kezdéshez és a meleghez viszonyítva alacsony intenzitáson megyek. A laposabb részeken kocogok és próbálok előzni. Meleg van, inni kell. Próbálok még a ház előtt enni valamit. Nincs semmi gond. Bertone házat 55p alatt elérjük, Speró 50m-e előttem. A ponton beleiszok valami szörnyű tej állagú isoba, az volt legelöl ami víz szokott lenni. Hát most nem az. Kiköpöm, vizet keresek, majd irány tovább. Helikopterről filmeznek, picit emelkedünk aztán kellemesen lejt az út, de valahogy nem esik jól. Magas a pulzus, ideges vagyok. Bekapok egy sót és próbálok enni is. Ráfutok Speróra, együtt csak könnyebb. Bonatti házig próbáljuk húzni egymást és igyekszünk előzni a szűk ösvényen. A ponton csak vizet iszom és megtöltöm a pici flakonomat. Itt már közvetlen nap nem ér minket, de fülledt és meleg az idő. Sokat kell inni, még ha nem is érzi annyira az ember a meleget. Becsapós az idő. Arnuváig nem sok minden történik, csak annyi, hogy egy sótabletta majdnem a torkomon akad. A ponton sokat vacakolok a tartállyal, bekeverem a saját poromat, és két gereszd citrommal lépek ki. 3:30 lett a depó, lehetett volna gyorsabb is. Speró 3p-el gyorsabb volt. Tudom nem tudunk egy tempóban menni, de amíg lehet jó lenne egymást a közelben tudni. A Ferret-hágóba a meredeken már végig gyaloglok, nagy a szél de ez jól esik. Jönnek szembe futó ruhában, zsákkal, a fejemet rá, hogy az élmezőnynek depóztak. A hágón átbukva óvatosan próbálom felpörgetni a tempót, megy is egy idő után, jól érzem magam, az út is szép és élvezetes. Sokat megyünk a hegy oldalában hullámozva. Speró 50m-el elöttem néha előtűnik. Két embert megelőzve egy jó tempóban futó srácot közelítek meg, nem akarom megelőzni, előtte egy bringás szerencsétlenkedik a meredek gyökeres lejtőn. Őt követjük, majd le is előzzük. Leérve a völgybe a srác hirtelen megáll. Rögtön leesik a szitu, nincs meg a jel. ááá. Ott egy híd amin emlékszem, hogy tavaly átfutottunk, mondom neki, hogy La Fouly arra van, menjünk arra. Meglátok egy túrázó párt és jön egy autó a földúton. Megállítom kérdezem tőle merre. Ő is és a túrázók is a völgy túlsó felébe mutogatnak, majd mi is meglátjuk a mezőnyt, ahogy a túloldalon mennek fel. Ekkor beugrik, hogy ez a rész változott tavalyhoz képest, be kell menni egy Ferret nevü kis településre. Favágók mellett tökön-babon átvágunk, kiérünk egy aszfalt útra, onnan már látszik egy templom torony. A települést allulról közelítem meg. Gyors telefon Sperónak, hogy van-e ellenörző pont itt. Azt mondja nincs. Ok, akkor csak a széléig megyek el és ott csatlakozom be a mezőnybe. Sokan elém kerültek, sok a botos, lassabb ember és előzni lehetetlen a szűk úton. Ideges is vagyok a szitu miatt, próbálom kezelni a dolgot, de még így is úgy érzem kicsit túlhúzom a tempót. Leérve La Fouly-ba Kerekes Csabiék állnak kint. A ponton vizet kérek a kis flakonba de két fiatal szerencsétlenkedik a flakonnal. Kiveszem a kezéből a nagy flakont és a zsákomba töltöm a vizet, erre kikapja a kezemből és magyarázza, hogy menjek vissza a kúthoz 20m-t ott a víz. Na erre kicsi elborul az agyam. Csabi kiabálja, hogy menjek ki, van nála viz. Mennék, de nincs meg a pici flakonom teteje. Keressük a srácokkal, erre kiderül, hogy a gyerek rácsavarta a saját flakonjára. Röhög, én valamiért nem találom viccesnek. Kint Csabiéktól kapok vizet, betolok egy zselét és irány tovább. 6 perc a hátrányom az eltévedés miatt. Innen kicsit hitet vesztetten indulok tovább. Pörög az agyam, hogy most mi legyen, próbálom pörgetni a lejtőkön de csak óvatosan. Ez egy gyors szakasz. Előttem két nő akiket még Arnuva után előztem meg. Jól mennek, én megállok pisilni ott ahol tavaly is és az agyalásom más irányba terelődik. Túl sötét a vizelet, nem ittam eleget. Többet izzadtam mint gondoltam, inkább erre kéne figyelnem, mint arra, hogy mennyit vesztettem a kavarással. Elkezdek inni óvatosan de gyakran. Pici faluban sok kisgyerek privát pontot üzemeltet, van kóla és víz, iszom mindenhol és öntöm a fejemre is a vizet. Kezdek rendeződni belül is.
Champex előtti emelkedőt alázattal kezdem meg, csak ami nagyon kényelmes azt kocogom. Közben elfogy a vizem, de hatalmas szerencsére egy ellenőrző pontnál van forrás iszom és mosdok. Ez jókor jött, megnyugszom és haladok tovább. Hamar elérem a települést. A pont előtt sokan szurkolnak, picit kocogok nekik felfele had örüljenek, ezt értékelik is. Ott szurkol a tavalyi győztes srác is. A champexi ponton Flóráék már a cuccal várnak. Speró meredten néz maga elé. Valami történt vele, mert csak 1 perccel előttem ért ide. Megiszom a porom a Sperka gyerekek hoznak nekem citromot és segítenek megtölteni a zsákom. Indulok is tovább. Speró még marad.
Kiérve a sátorból igen jól megy a futás, a sétányon a tó mellett egy nő tapsol miközben elejti a cigarettáját, megállok, felveszem neki. Vicces a szitu. Majd előttem nagy zsákkal gyalogló embereket veszek észre. Csak nem PTL csapat?! De bizony és nem is egy.  Gratulálok nekik, megveregetem a vállukat és szurkolunk egymásnak. Nagyon jó érzés tölt el, ha lehet még jobban vagyok. Még egy mókus is kiszalad elém az útra. Mindent nyugodtnak érzek. Innentől más az útvonal, le kell mennünk Martigny-be ami több mint 1 óra lejtmenet. Már a lejtő elején érzek valamit a gyomromban. Talán a zötyögéstől és attól, hogy picit sok bennem a kaja. A ponton megivott por előtt felfele még ettem, ezt talán nem kellett volna. Nem tud felszívódni, kezdődő hányingert érzek. No, most az a jó, ha kijön és megkönnyebbülök, vagy inkább benn kéne maradni? Az utóbbi mellett döntök és visszaveszem a tempót. Úgy tervezem 10-el lejjebb engedem a pulzust, hogy valami esélyt adjak a gyomromnak. Ez 30p után kezdi meghálálni magát. Lassabb ugyan a tempó, de még így is érek be embereket, igaz engem is beér egy srác lefele. Nem tudjuk merre vagyunk és hol lesz ellátás. Egy 5 fős csapat részeként haladok lefele, néha próbáljuk húzni a tempót, jó, mert megtöri a lejtmenet monotonitását. 1 óra futás után egy lakott részhez érünk, de pont nincs, csak egy kocsmánál van víz kitéve. Iszom és locsolok a fejemre is. Teljesen felhős az idő, de meleg van. Emelkedik újra az út a túloldalon, nézek vissza hátha látom Sperót. Mintha ő jönne lefele. No akkor össze szedte magát, jól van. Szőlők között futunk lefele, tépek néhány szemet magamnak, pont jó érett, jól is esik, talán többet is ehetnék, de sokat nem merek. Kéne újra enni, de a gyomromat nem érzem valami acélosnak továbbra sem, bár a hányást megúsztam. Sziklás részen emelkedve, majd némi lejtő után érjük el Martigny-t. A pont igen vicces, látszik, hogy pillanatok alatt lett odarakva, csak víz meg kóla van, de legalább lelkesek. Viszont nem tudják mennyire van Trient. Innen szinte rögtön elkezd emelkedni az út, sokáig házak között, kerteken keresztül megyünk. Sok helyen kint vannak, vizet és almát kínálnak. Kérdezgetem mennyi Trient, mert azt se tudom távban hol lehetünk. Egy ember annyit tud mondani, hogy 800m-t kell másznunk felfele Trientig. A mindenit, akkor jól lejöttünk. Nézem az órám 3200m szintnél járunk, hol lesz ebben a pályában még majd 2000m? Nem nagyon tudom belőni az erőmet. Sms-ben kérek Csanyától felvilágosítást, ír rész adatokat, de azok sem reálisak, így nincs mit tenni, tartalékolni kell. De most amúgy sem megy valami jól. Várom nagyon az esőt, talán lesz belőle valami az eget nézve, de még nagyon nyomott a levegő. 900m-t emelkedünk toronyiránt felfele. Szinte végig gyalogoltam. Egy nyergen átbukva már megismerem a helyet, itt jöttünk le tavaly a Bovine-tól. Innen pár perc Trient. Hívom Flórát, remélem ott vannak Csabiék is, nála tudom, hogy van gyömbér, az kéne most a gyomromnak, mert időközben az emésztésem is elindult. Hamar leérek, látnak, kiabálnak már messziről. A ponton kifaggatok egy rendezőt mi vár még rám. 67-nél vagyunk, de sok szint nincs már. Végre van valami fogalmam a továbbiakról. Kapok gyömbért, próbálok sót enni, de a torkomon akad megint. Nagy nehezen vissza köhögöm. Magnéziumot is próbálok, mondja Csabi rágjam szét. Így lemegy. Megiszom a porom és megyek tovább. Nem tetszik a hosszúra nyúlt depó. 6:30 lett. Forgalmas út mellett vezetnek minket. Jól megyek, de a nagyobb tempónál már nagyon érzem, hogy bizony nehéz a zsákom. Elkezdem kilocsolni a vizemet, nem kell ez az 1 liter. Rágom a gyömbért, de egy srác rám fut, ez már kezd nem tetszeni. Egy emelkedőt kifutok, nem tud jönni. Majd továbbra is aszfalt út és folyamatosan emelkedik, ahol lassan elered az eső, ez igazán feldob, próbálok is sokat futni a kellemesen meredek úton. Váltogatom a gyaloglást a futással, a pulzust is fel tudom még tornázni, igen csak haladok, kezd megjönni a harci kedvem. Olyan emelkedőket futok meg amit el sem akarok hinni. 5 embert fogok meg az emelkedő végéig. Ebből lefele hárman még közel vannak, de sötétedik, inkább előkotrom menet közben a lámpámat, ezalatt az egyik srác elmegy mellettem és panaszkodik, hogy a másik kettő ember csal, elmentek másfele! Igen csodálkozom ezen. Lámpával már jól haladok és be is érem a srácot a sűrű gyökeres rész előtt ahol ő is a lámpáját veszi elő. Együtt megyünk le Vallorcine-ba, és próbálom nyugtatni, hogy szerintem ez a legrövidebb út.
A pontra már sötéttel érünk és rendesen esik, úgy mint tavaly, de igen csak máshogy érzem magam. Számítottam rá, hogy ide nem ér át senki kisérő, de nincs is ezzel baj, van nálam kaja elég. Iszom kolát, és levest. Próbálok nem időzni 2p. Sok embert meg is előzök itt. Egyre jobban hajt a versenyláz. A műútig ezt a 3km-t tavaly szinte végig gyalogoltam, most végig megfutom. Egy embert aki kísérővel fut még megfogok. Vicces, ahogy a kemping mellett elfutva a sötét sátorból szurkolnak :)
Lefele tartva Argeniere előtt még befogok egy botladozó embert. Majd a pontra már igen felpörögve érek. Nem kell semmi, csak leves, ami meleg így öntök bele vizet. Egy nő a kísérőjével maszatol a ponton, sejtem, hogy ő lehet az első nő. 35mp a depó. Amire kell elég. Itt is előzök meg embereket. Igen csak esik és hűvös van. Ha itt lenne a cuccom egy karmelegítőt felvennék, de hosszú felsőre vagy dzsekire nincs idő, megoldom úgy mint tavaly, rövidgatya, póló. Jönnek mögöttem nagy tempóban, nem nézek hátra, de a hangokból ítélve ketten vannak. Azt gondolom az egyik a nő, de később kiderül, hogy nem. Eléggé nagy a tempó, csak egy botos srác jön már csak velem. A ponton azt mondták 7km még. A Petit Balcon-on megyünk le Chamonix-ba. Fat szavai jutnak az eszembe a rajtban  “Nem nehéz, hullámos út”. Akkor itt lehet nyomni, csak lejteni fog. Hát nem egészen, vannak itt emelkedők is. Hallom, hogy jön egy csomó sms, de elolvasni esélyem sincs, még dolgoznom kell picit. Van tempó, nem is kicsi, a srác jön utánam, nem tudom leszakítani, de úgy megyünk, hogy majd kigyullad a hajam. Egy helyen előre áll, kicsit húz ő is. Egy kontroll pont után meglátjuk két alak fényét. Felfutunk rájuk egy nagyobb emelkedőn, de amikor észrevesznek minket tempót váltanak és  kereket oldanak. Még sokat megyek ezzel a botos sráccal, meg is fogunk egy embert, majd egy hosszabb emelkedőből jobban jön ki. Már látom Chamonix fényeit egészen alattam, de még mindig emelkedik az út. Na ez sem 7km. Egyedül maradok, innen már csak be akarok csorogni, megtettem amit tudtam a végén. Igaz a nap első része jobban is elsülhetett volna. Fogalmam sincs a helyezésemről, de sejtem, hogy sokat jöttem előre, mert sokkal nagyobb volt itt már a tempó, ritkább a mezőny és egy-egy embert sokkal nagyobb munka volt megfogni. Magányosan teszek még egy kunkort a városban, aztán lent már jóval nagyobb a mozgás. A sétáló utca végén meglátom Csanyát tapsolni, csak mosolygok rá. Jól vagyok, összeállt a mozgás ismét. Megfutom a tisztelet kört aminek a végén a kordon mögött tömött sorokban állnak az emberek. Próbálom őket hergelni, amire rögtön reagálnak. Hatalmas reflektorok világítanak a célkapunál. A tömeg kiabál, én pedig felemelt kézzel futok be a célba. A speaker mondja a nevem és, hogy Magyarország. Oldalt látom Csanyát felém jönni már a kordonon belül. Nem mond ő sem semmit, csak mosolygunk mindketten és megöleljük egymást!
A tavalyi gyászos, sötét befutóm után teljes mértékben kárpótolva érzem magam. Hálás vagyok a sorsnak, egy ilyen befutót nem igen felejt el az ember.
Leveszik a chip-et és csak akkor veszem észre, hogy velem szemben a befutó zónában tömegével állnak az emberek. Csanya világosít fel, hogy ők itt a teljes UTMB mezőny a rajtra várva. A rendezők mutatják, hogy oldalt bújjunk ki, de Csanya nem szarozik, átvisz a teljes mezőnyön. Telefonon beszél Athosszal, leteszi, majd annyit mond 26. vagy. Igen fennakadnak a szemeim. Erre nem számítottam. Gyorsan bemegyek a sátorba enni, mert Argentiere előtt sem nagyon mertem már enni szilárdat a gyomrom miatt. 1p alatt magamba tömök amit csak érek, majd valaki szólongat oldalról. Hát Palibácsi az, kimegyek ott van Lúdtalp, Áki, Balazito. Jó látni őket még így a rajtjuk előtt. A csarnokban találkozom Olivérrel és Gergővel is. Csanya lerángatja rólam a vizes ruhát, átöltözöm és sietünk vissza az UTMB rajtra. Hihetetlen, hogy még ezt is láthatom.  

Egy igen érdekes futáson vagyok túl, az eleje nem jól indult, szerettem volna megmászni a nagy hegyeket. De a természet újból közbeszólt. Ez van, talán majd jövőre. Sok minden történt velem, amire folyamatosan reagálnom kellett. Egy ilyen távon végig kontroll alatt kell tartania az embernek magát. De valahogy én ezt élvezem az egészben, hogy a váratlanul kialakuló szituációkra reagáljak. A végére sikerült összeraknom magam megint, talán a várt szenvedés nem jött el, ezért érzem azt, hogy maradt még ebben az időben. Minden esetre ez egyértelműen motivál a jövőre nézve.

Pepe