Lavaredo, kaland a Dolomitokban

Ennyire bizonytalanul és motiváció nélkül még egy versenyhez sem álltam oda, mint most ehhez. Le akartam mondani az indulást, de végül Csanya beszélt rá, hogy menjek ki, még ha nem is futok! Ha meg már kimentem, úgy voltam vele, hogy csak elindulok és meglátom mi sül ki belőle.

Pál, Norbi és én közösen utaztunk ki. 7 és fél óra alatt kiértünk. A szállás, a helyszín és a hangulat is nagyon jó volt. Éjfélkor van a rajt, így még napközben próbáltunk nagyokat pihenni és enni még a verseny előtt időben. Az előző napi vacsoránál és a rajt előtti ebédnél is valahogy a North Face csapat mellett találtunk helyet. Sebastian és Zigor mellettünk ettek. Hatalmas adag natúr rizst termeltek be a rajt előtt 9 órával, és a beszélgetésükből kiderült, hogy 3 óra múlva újra visszajönnek még rizst enni. Hallgattuk, figyeltük őket. Olyan ez egy terepfutónak, mintha másvalaki Ben Affleck és Matt Damon mellett ebédelne. Na de mit számít ez az embernek, ha személyesen ismeri Bruce Willist !? :)A kötelező felszerelést a rajtszám felvételnél nagyon szigorúan ellenőrizték. Kaptunk egy külön zacskót amiben féltávhoz küldhettünk előre cuccot. Ez igen kényelmes dolog. Raktam is bele kaját és ruhát is. Jó idő ígérkezett a versenyre, így nagyon nem öltöztem be, háromnegyedes nadrág, egy polo és rá egy hosszú ujjú felső volt rajtam az induláskor. Ha nagyon fázom majd ott van még a dzseki amit magamra tudok venni.

Pontban éjfélkor el is rajtolunk a főtérről ahova nagyon sok szurkoló jött ki. Nagyon jó a rajt hangulata, nem annyira álmos és csendes mint pár hete Annecyben ahol hajnalban indultunk neki a távnak. Itt éjfélkor még sokkal aktívabb az ember. Az első pár kilométer viszonylag sík terep sok szilárd burkolattal és rengeteg szurkolóval az út mentén. Aztán egyre ritkább a mezőny is és szépen elkezdünk felfele haladni. Sokáig még aszfalton futunk amibe néha belegyalogolok már, de a botokat viszem magammal így azoknak nagy hasznát veszem gyaloglás alatt is. Figyelem a pulzusom, mert nem akarom megtolni az elejét. Nem is vagyok most nagy formában, így csak szép nyugalmas menetet tervezek aminek minél nagyobb hányadát akarom élvezni. Az út egyre erősebben emelkedik, már köves és lassan a növényzet is ritkul. Sok a nyitott rész ahol a mezőny elejét és végét is jó be lehet látni.

Fantasztikus a sok lámpa fénye, főleg alattam látok sokat, rettenetesen mélyen is még a völgyben. A város fényeit is gyönyörűen látni, és egyre jobban azt a magaslatot is ahova igyekszünk! 2 óra alatt pontosan 1100m-t emelkedtem. Hűl a levegő és a szél is erős. Felveszem a dzsekimet ami teljesen orvosolja a problémát. 2:32 alatt érem el az első pontot. Töltök folyadékot és meleg teát kérek a kis flakonomba. 2 percet vagyok csak a ponton, de Norbi be is ér. Szépen jött utánam, de panaszkodik, hogy érzi a magasságot. 2300m-en vagyunk és még emelkedünk 150m-t az út legmagasabb pontjáig. Fölöttünk tornyosul a Három Nővér csúcsai de sokat nem látni belőle, csak a tömegét érezni a sziluettekből. Átbukva a gerincen rögtön technikás lejtővel szembesülök. Előzgetem az embereket de engem is megelőz egy 3 fős csapat akik egy nőt visznek magukkal. Pont jó a tempó, így rájuk csatlakozom és szinte a völgyig velük megyek, ahol egy technikai szünet közben beér Norbi.

Még egy óra és pirkadni kezd, én meg picit bambulok befelé. Norbival együtt maradunk, nem sok kedvem van a tempósabb futáshoz. Pici mászással érjük egy a 30km-es pontot, itt némi kaja és irány tovább mert kezdünk fázni! A Misurina tónál már lassan jönnek a fények kelet felől, melegszik az idő. Ezután van egy kis hullámzós szakasz amit ha az ember bír, nagyon élvezetesen és gyorsan lehet futni. Én maradok a kimért kocogásnál, és próbálom Norbit nem szem elöl téveszteni. Lejtmenetben beérem és picivel 6 óra után érünk le féltávhoz. Az előre adott csomagot hamar megkapom. Eszem levest, elintézzük ügyes bajos dolgainkat miközben befut Fridman is! Ő hamarabb tovább megy, mert a párja kicsivel odébb várja őt. Mi Norbival nem akarunk sietni, mert tudjuk, hogy most egy kemény mászás jön. Sétálva indulunk tovább. Laci a kocsinál eszik, mondja menjünk, majd jön utánunk. Az emelkedő elején utol is ér minket. Nekem már nem igazán mennek az emelkedők, így folyton lemaradok, de nem zavar, haladok a saját tempómban. Ez most nem az a futás, ahol feszegetni tudom a határaimat. Rengeteget megyünk felfele, több vízesést és egy hó sávot is keresztezve. Egyre jobban látszanak a hatalmas sziklák mellettünk, amiknek megdöbbentő a tömege. Az emelkedő teteje ellaposodik, felérve gyakorlatilag egy szakadékkal nézek szembe, aminek az oldalában kijárt szerpentin van finom morzsalékos kövekkel borítva ami nagyon szépen csúszik. Ez nem az a lejtő ahol utol fogom érni Norbiékat. Nagyon óvatosan ereszkedik mindenki és jópár hegyimentő is figyeli a futókat! Óvatosan, semmit nem kockáztatva ereszkedem le.

Az elkövetkező pár kilométer egy hegy oldalában hullámzó út gyönyörű kilátással, ahol jó előre lehet látni az útvonalat és azt a pontot is ahova fel kell még kapaszkodnunk. Itt már igen ritka a mezőny, és a futók ezen része inkább saját magával küzd már. Én a jól futható hullámos, élvezetes részeket sem tudom jó iramban teljesíteni. Visszaveszek és próbálok magammal törődni. Eszem - iszom amennyit csak tudok, mert 9 órája már úton vagyunk és lassan több mint 2 órája, hogy elhagytuk a pontot. Kemény a mászás ezen a szakaszon is és eléggé tűz a nap is, de csak felérek a gerincre. Norbiék úgy saccolom 10 perccel lehetnek előttem! Újabb lejtmenet aminek örülök, mert úgy tűnik ez még tűrhetően megy. Próbálom is szaporázni, de egy menedékház után megállok, amikor észreveszem, hogy a völgyből egy helikopter tart felém, a háznál már várják. Tesz egy kört mögöttem, majd újra szemből bitang módon előre döntve közelít fölöttem 20m-re. Tátott szájjal figyelem ahogy leszáll. Csinálok is róla képet, de sok nem látszik rajta. Mindenesetre nagy élmény.

Robogok lefele miközben sok túrázó jön felfele. Kivétel nélkül mindenki áll félre, szurkol és köszön, eléggé belejövök a Ciao-zásba. Nagyon máshogy állnak itt a sporthoz mint otthon, ahol jó eséllyel hülyének nézik az embert amiért fut a hegyen. Egy sráccal egy patak átkelésnél találkozom, ahol nem tud rögtön félreállni, de majd összetöri magát úgy igyekszik. Sűrűn kér elnézést. Már - már én érzem magam kellemetlen helyzetben!

Lassan fák közé érek és elérek a 63km-es pontra. Norbi és Fridman hátul egy padon esznek. Örülök, hogy még látom őket. Odamegyek hozzájuk és jön egy nő aki hoz rögtön nekem is tésztát. Itt fantasztikus a kiszolgálás, mindent odahoznak nekünk mosolyogva amit csak kérünk. Ez rettentően jól esik. Sokat számít az ilyen ellátás, törődés. Fridman és Norbi előbb elindulnak.

Én is elköszönök a ponton dolgozóktól és megköszönöm a törődést. Ahogy futásnak eredek hárman kiabálnak utánam, hogy ne fussak még csak gyalogoljak, hiszen tele a hasam :) Megfogadom a tanácsukat és pár métert gyalogolok. De itt adja magát a talaj ami enyhén lejt 3 km-en keresztül. Norbi nagyobb technikai szünetre félreáll, Fridman előttem akit legközelebb már csak a célban látok. A pörgősebb sík rész után a mászást egy olasz sráccal kezdem meg akivel el is beszélgetjük az elejét. De aztán ő még nálam is lassabb így elköszönök. Norbi lassan utolér és el is hagy. 3km-en 750m-t emelkedünk, ami nem megy gyorsan, de az erdő gyönyörű! Menedékház az emelkedő vége ami után nem is olyan sokat ereszkedünk, inkább hullámzó egy nyomos technikás út van. Tipikusan ez is nagyon élvezetesen futható rész, ha az ember még tudja itt tolni! Van még egy pont 12km-el a cél előtt, ahol igen jó az ellátás, csak azt sajnálom, hogy ez nem féltávnál volt. Több féle sajt, krumpli, főtt tojás. Nagy a csábítás, hogy maradjak egy kicsit több időt!

Még 250m felfele aztán jön a megváltó ereszkedés. Az emelkedő ismét nem megy a végén már csak tántorgok és épp valamit próbálok enni amikor is magyar szót hallok mögöttem. “ Mi a f...sz van? “ mondja a hang. Hátranézek, hát Palibácsi az. Tátva marad a szám amilyen tempóban elmegy mellettem. Meg sem várja a választ, de talán nem is baj :) Nagyon tolja, csodálom érte.

Még kb. 10 perc és lejteni kezd az út. Óvatosan próbálom felvenni a tempót lefele és azon gondolkozom megpróbáljam-e beérni az Öreget. Ez eléggé jó célnak tűnik! El is kezdem pörgetni. Jól is vagyok, haladok is, célom is van. Mi kell még? Egy elágazásnál kapom az infót, hogy 9km a cél. Egy nyílt részen megpillantom az üldözöttet. Nézem az időt mennyivel van előttem. 2 perc15. Sima ügy, ráadásul egyre technikásabb az út. 14 perc alatt sikerül befogni Palit. Beállok mögé és közlöm vele, hogy márpedig együtt fogunk maradni. Fene tudja ennek örül-e vagy sem :) Viszont folyadék már nincs nála. Odaadom a kis flakonomat, de az sem sok. Majd próbálok a zsákomból lefejteni a flakonba iso-t, de csak fél korty sikerül. Itt már nem nagy a tempó, gyakorlatilag az is beleférne, hogy megálljak a zsákból kiönteni folyadékot, de ez akkor és ott nem jut eszembe.
Van még egy eléggé meredek szakasz, ami után már látjuk a várost. Testileg, lelkileg újratöltve érek le a tóhoz. Nem engedek a közös befutóból és együtt maradunk. Pali már eléggé kivan, de beküzdi magát szépen. 15:16-al finiselünk!

Norbi és Fridman majd 40 percet vertek rám. Hiába, nagyon nem ment fölfelé, de azért ez igen sok. Viszont én ennek az időnek is örülök. Ahhoz képest, hogy semmi erőm nem volt a hosszabb távhoz még talán elfogadható az eredmény. Azért jöttem, hogy élvezzem a futást és egyben érjek célba. Továbbá tapasztalatot gyűjtsek, mert abból sohasem elég. Ez meglett, hiszem, hogy a jövőben kamatoztatni tudom ezeket.
Ismét születtek szép magyar eredmények, aminek a díjazását végre élőben nézhettem meg!
Tetszett a pálya végig. Nagyon ingergazdag és változatos. Azthiszem jövőre is eljövök, és bíztatok erre mást is!