Bíbor beszámolója
Börzsöny Éjszakai alias Dögöjj(ünk)meg!
A Börzsönyt egyszerűen imádom. A havat meg gyűlölöm. Reméltem a kettő kiegyenlíti egymást. A rajtidő végén indulok, 3/4 hét körül a Kőrózsából.
Alighogy letér a zöld a műútról máris egy alternatív taposott úttal lehetett találkozni, ami fentebb csatlakozott a Z-höz. A sötétben nem látni, de jön a sokatmondó majdnem feketére sikeredett jelzés utáni V- kanyar és hamarosan elkezdődik a felmenetel Godóvárhoz. Kidőlt fák és túrázók között lépdelek nyugisan nem elkapkodva, hiszen az út Magosfáig csak előétel a ránk váró finomságokból. Hirtelen sátor és Csanya pecsétel. Hoppá, máris? Érzésre még csak a Dosnya-nyeregnél járhatok, ez nem lehet a Magosfa. Vagy ennyire elbambultam? 1:50 alatt érek oda, iszok pár kortyot és irány tovább. Nem kérdeztem, de hamar rájövök, hogy jó volt a tippem és valóban lejjebb volt a pont.
A Tátralátónál tűz és sátrazók, odaköszönök nekik ahogy még vagy százan tehették, biztos örültek neki. :-) A pirosra váltva mélyül a hó és a Sasfészek-bércből majdnem Sajgó-bércet csinálok: a meredeken le, a hó alatt vmi fa-kő lehetett, megbotlok benne és pofával a fűbe - izé hóba harapok. Kiterülve teljesen, ötpontos esés. =) A lábam beleütöm valamibe, de azonnal le is van jegelve a hó által.
A Nagy-Mána gerincére való kiérés előtt búcsút intek a száraz cipőnek. A gerincen holdtalan éj fogad, az azúrkék eges-rózsaszín naplementés gyönyörű színes kilátás helyett. Átpillantva a gerincre vannak akik már Pogányvárnál tartanak. Irigykedve nézem őket, jó lenne már ott lennem. Előzök, egyébként meg kell jegyeznem hogy kivétel nélkül mindenki akivel találkoztam nagyon rendes volt, félreállt ha elhaladtam mellette. Na nem mintha nagyon száguldoztam volna…=)
A Börzsöny Csúcsai mozgalom ide vonatkozó kérdésére mindig elfelejtem megnézni a választ, most direkt nézelődök melyik oldalon van az első jelzés amiből az lesz, hogy seggencsúszva teszem meg a lejtőt a nem láb elé nézés miatt. :-) A Tóh Péter emlékmű szintén százszor járt hely, itt az alsó réz részen kéne a feliratot megnézni ,ami épp ki se látszik. Nem hoztam hólapátot hogy körbeássam, lemondok a válaszról. Majd egyszer, ha az objektumok is látszani fognak megnézem. A Rakottyás völgy előtt még összejön pár seggelés, eltanultam az előttem menőktől. :-) A ponton kereken 22-kor vagyok. Itt valaki mutatta a pontőröknek hogy mosópor is van nála. Az vajon mire kellett? :D A válasz nem derül ki, mert elvonta a figyelmem egy érkező, aki némi leukoplasztot szeretne szerezni mivel szétjött a cipője és kilógott a lábujja a hóba. Ettől a hideg futkosott a hátamon, jesszus! Remélem megúszta a kalandot az illető amputáció nélkül.
Ennyi furcsaság után továbbállok. Jön az első mumus-rész számomra. Kettő szakasz volt amitől előre tartottam: egyik a Bodosházi-kút - Pogányvár, másik a Hanák réttől a Hideg hegyi th.-hoz vezető dózerútig. A Phsz. szintben menő patakot kerülgető-átkelős részén sikerül megmerítkeznem a Rózsás- patakban: gyorsabb botozó mögöttem, félreállok és bele a patakba. Aztán a másik lábbal is. A hűvös vize nyáron nagyon kellemes lenne, de így télvíz idején kevésbé élvezhető. A kút előtt mély lélegzet és akkor hajrá, jöjjön az első mennybemenetel. Az úttörők hatalmasakat léptek az emelkedő elején nyakamba szedhetem a lábam. Előttem is mennek mögöttem is jönnek, nem akarok senki tempójára ráállni csak úgy menni ahogy jólesik. Egy idő után felnézek és hullócsillagként fénylenek az előrébb járók lámpái. Nem állok meg, néha elhaladok egy félreálló pihenő mellett aztán ott a kaszáló. Az már jó jel. A vár előtt sehogyse akar elfogyni a partocska és a szél is feltámad. Felhúzom a fülvédőt, szintút ez már a vár teteje. A meredek lejtőn úgy hasra borulok mint a zarándokok a Khailászán. :-) A szerzetesek és zarándokok a szent hegy körül minden lépésnél hasraborulnak és imát mondanak. Én hasonlóképpen hódolok a Börzsöny hegyvonulatának hasra, seggreborulva csak nem imát mondok hanem egész mást. A fenyvesben magam maradok, látóhatáron belül senki, aztán kiérek a Z-Phsz.-re ahol nemsokára utolér egy futó. Alig akarok hinni a szememnek: a Phsz. után még megfutni a Csóvit! Van ott kondi kérem.
Fent Fridmanék meglepetés kekszekkel stb.-kel kényeztetik a csúcshódítókat ekkor még kint. Meghúzom jól a kólát, eszek és érzem, hogy mindjárt megfagyok. Felveszem a kesztyűt is -időben...- fejemre kapucni ám mégis borzasztóan fázva indulok tovább. A Csóviról le mindig óvatosan megy a lejtő, most térdre borulva hajtok fejet a Börzsönynek. :-) Zizegősen várom a PX letérését, úgy remegek hogy bármelyik Parkinsonos megirigyelhetne. Mögöttem jön valaki, előre akarom engedni ám azt mondja nem fog előzni, menjek csak. A letérés után mélyül a hó, sokszor kilépek a nyomból besüppedve. Aztán a PO-on jön a valódi dögöjjmeg-feeling: tulajdonképpen ez pihenős, lefelé menő szakasz mégis kidögleszti a kalandort. A mély hóban magas térdemeléssel lehet csak haladni, a pár lábnyomból kilépve térdig hóba süllyedés. Az utat meg manökenek járhatták ki, nem lehet bal- jobb - bal módon lépni. Tornaórán csináltunk lábemelést, ott még elment de itt totál kiakaszt, ezúttal is szeretnék elnézést kérni még egyszer a mögöttem haladó ismeretlentől, amiért az út javarészén betyárosan sűrű cifrázással emlegettem a havat-telet...
Már az agyam-eldurrannál tartok amikor a KO-on simára taposott ösvényre érek. Igazi felüdülés, hogy csak lép egyet az ember és előrébb van nem kell feszt a térdem nyakamba venni. A KN-en kevésbé kijárt út, majd a meredek ereszkedést több eséssel tarkítom, mondhatni beesek a pontra. :-) A Spari házat nem nyitották ki, kint raktak tüzet. Mellé telepszek és iszom a forró teát. Vagy húsz percig üldögélek repetázva a teából, jó meleg pogácsát eszegetve. Közben többen érkeznek még, a többség gyorsan továbbáll, hárman pedig lesétálnak Királyrétre. A pihenő és a meleg életmentő, felfrissülve indulok tovább. Újabb 500 feletti szint, de ez most laza ötszázas. Gondolkodok és kezd derengeni hogy a neheze már megvan: a Csóvira fel nem lesz nagy ügy, utána pedig csak a Nagy- hidegre kell valahogy felkúszni. A Királyrétről érkező KN meglepően jól kijárt. Kellemesen emelkedik, közben nézem a szemközti gerincen a lámpákat akik még a házhoz igyekszenek. Szeretem a KN-et mert úgy visz fel a Foltán- keresztig, hogy észre sem veszi az ember. A tea is hatott, meglepően gyorsan a 2. útkeresztezésnél találom magam. A méhkaptároktól se kell most tartani. A vízátfolyások-források sem okoznak gondot a hó miatt, legalább ennyi haszna van. Hamarosan a széles úton vagyok és utolérem az előttem menőt a Foltánnál. A K kevésbé jól járt ösvényére váltok át, a lámpának nem ártana egy elemcsere, de a Csóviig kihúzza. A jelzéseket nem is nézem csak a lábam elé és újabb ember kerül látó - azaz fénytávolságba.
Lépegetek felfelé, pár helyen itt is modellshow lehetett, mert szűk a nyom. Aztán az előttem menő gyanús szögben kanyarodik. Csak nem? Még egy kanyar és tényleg újra a toronynál vagyok. Az a poén, hogy feleannyi erőbe se telt feljönni ide a Sparitól, mint lemenni ahhoz. Mintha ez lett volna a könnyű lejtes-lájtos pihiszakasz és a PO-KO a keményebb szintes. Fridmanék már a sátorban nyomnak, a megmaradt finomságokat némi hó lepte be. Bemutatkozunk HegiBali-val egymásnak aki mögöttem ér fel és még viccet mesélni is van kedve-ereje. :-) Kicserélem az elemet, aztán jön pár korty megérdemelt csúcspálinka. Közben kíváncsiságból időt nézek: hajnal 3 elmúlt, de durva biztos van aki már a NHH-n van vagy lassan beér.
Fázni kezdek, irány a Hamuház újdonsült utitársammal. A Kőkorsó sejtettem, hogy érdekes műsor lesz. Jobb lett volna, ha hozok egy darab nejlont és egyszerűen lecsúszok. Az eredmény majdnem ugyanaz: direkt számolom öt esés- keléssel csinálom ezt a szakaszt. A K+ is eljön, tűrhető nyomokkal. A K+ a régi kisvasút és a Fekete-patak mentén halad, jó időben a roppant szép és érdekes útvonalát érdemes végigjárni. Megérkezünk a Speró-Kabóca páros mögé. A jelzés kis kitérőt tesz, át a patakon. Értelmes átkelési lehetőség nincs, újabb lábszárig merülés mindkét lábbal. Nagyon hideg a jeges víz, kell egy kis idő mire megszokom. Bár nem változtatott semmin, eddig is vizes jeges voltam, ugyan mindegy már. A postás kulcsosház mellett elhaladunk, utána még néhány talpfás-vasúti hidas átkelés. Szegény Kabócának ezeken a helyeken nagyon nehéz dolga volt mert a talpfák között jókora rések tátongtak, alatta pedig a "mély" és a patak.
Csanya pont a megboldogult kisvasút megállójában a síneken vert sátrat. Nem kellett félnie hogy elüti a vonat...=) A csokit csak zsebre vágom és jöjjön az utolsó szintes rész. A Szimandliig visszaköszön a mélyhavas-térdemeléses-fura nyomos mutatvány. HegiBali itt előremegy én felérve megállok, megiszom a maradék kólám az utolsó cseppig és remélem a házig kibírom szomjanhalás nélkül. A P+re rátérek, ez egy fokkal jobban áll hóügyileg, itt legalább nem modellek tapodtak össze-vissza utat. :-) A Kis- Hideg hegyre felfelé találkozok pár emberrel, majd elhagyván őket azt veszem észre, hogy egyre világosabb van. A Hanák rét előtt le is kapcsolom a lámpát, rám virradt. Felnézek és nagyon hátrahajtott fejjel látni lehet a hegy tetejét, ahogy a köd felszáll róla. K. magasanvan!=) Nekiállok az utolsó emelkedőnek, olyan 2-es átlagom lehet jó esetben. :D
Tipegek, tipegek fel, szomjas vagyok és már némi havat kapok be jobb híján. Utolér ismét HegiBali akit valahol útközben leelőzhettem. A gyökös tempó miatt hosszabbnak tűnik az út, elvitték a yetik a házat vagy mi? Egy harmadik ember nem sokkal előttem megáll és kérdezi merre tovább? Hú, de jó biztos akkor kiért az útra. Örömmel mondom hogy csak felfelé! :-) Nemsokára én is kiérek és a simára túrt úton vagyok. Egy kis levezető kanyar és topogás. Bent nagyon jó meleg fogad, Rhiannon pecsétel, időt nézek 7:10. Csak? Azt hittem lassan delet harangoznak, olyan lassan kúsztam fel a házhoz. Majd félórás ráérős reggelizés-pihenés-melegedés következik. Innen csak le kell battyogni Királyrétre, azaz nyert ügyünk van.
Újult erővel állok neki az utolsó résznek. Kint vacogok és a síútnál még bemutatok egy utolsó esést. Érdekes módon izomláz és egyéb fájás-nyavalyák nélkül megúsztam a túrát, csak a lábaim voltak úgy térdig tömbbe fagyva. A villanyoszlopok mentén beszélgetve gyorsan telik az idő és már a sorompót nézzük. Az utat csúszósan fényesre túrták maradok a szélén. HegiBali a sorompót véli látni a távolban de még nem az, csak déli reggelibáb. Odaérve vesszük csak észre hogy azért nem látszott mert félre volt húzva. Aszfalt, néhány járókelő és belépünk a Célba 9-kor. A kandalló remek ötlet volt! Nekidőlök csak úgy gőzölög rajtam minden, becsukom a szemem és lassan olvadozok-melegszek, s örülök, hogy sikerült egy számomra tényleg kihívást jelentő túrán beérni.
Gratulálok minden teljesítőnek-indulónak, köszönet a szervezőknek ja és jövőre csinálhatnának egy "I Love Börzsöny" feliratos pólót a túlélőknek. :D
