Piros 85

Kétség sem fér hozzá, hogy a lehető legtöbbet akartam kihozni ebből a futásból. Eszemben sem volt versenyezni, magammal és az idővel akartam meccselni. Bár őszintén belegondolva nagyon szerettem volna Olival futni egyet. Kiváncsi lettem volna hozzá képest mit tudok. Sajnos ez nem jött össze, hajthatatlan volt ezügyben. Sajnáltam nagyon. Viszont tudtam azt, hogy hideg fejjel meglesz a terv, ami 9 óra volt! Sokan szurkoltak már jóval az esemény előtt, ez azért megdobta kicsit a stressz szintemet, de a verseny előtt ez már lecsengett szerencsére. Azért ott volt a tudat és magammal szemben az elvárás, hogy ez mégis a szponzoráció lezárása, így ahhoz mérten szeretnék teljesíteni! De hát nincs tétverseny stressz nélkül, ezt is meg kell tanulni kezelni. Úgy gondolom jól ment, bár ebben sokat segített  Speró és Ker.Csabi. Köszönöm!

A pálya vonalvezetése szinte teljesen a fejemben volt, tudtam hol mire lesz szükségem. Két nagyobb depóval számoltam. Dobogókőn és Kopár Csárdánál. A frissítő asztalokról tudtam, hogy nem sok mindent fogok elvenni, saját cuccból terveztem végigmenni.
A rajtba a Terepfutás.hu teljes csapatával érkeztem. Bőven volt mindenre idő. Még arra is, hogy átadjam Emesének a stafétát jelképező barbit. Nem tudtam Csanya mit tervezett, meglepett és kicsit meg is zavart ez a váratlan és nem megszokott ceremónia. A rajthoz közeli percek kicsit pörgősre sikerültek, váratlan is volt picit a rajt pillanata, de ekkor már rég minden kész volt, csak én éreztem hirtelennek a dolgot.

Ebola üvölt, óra csippan és elindulunk a mezőny elején Speróval. Balázs teljesen más dimenzióban kezd, rögtön távolodik, Carlos megy is szépen után. A széles útra kiérve négyen összeállunk, Miki, Speró, András és én. Egy harcos Balázsék után ered, de ez minket nem izgat. Tartom a pulzusom nagyon pontosan, szerencsére a többiek tempója pont jó hozzá. Jó az idő, meleg lesz, de még hűvös van, hogy nem melegedtünk be. Sperónak fázik a keze, előrántom a kesztyűmet, miközben én is föleszmélek, hogy nekem is kéne. Elfelezzük, mindkettőnknek jut egy darab. Picit viccelődünk, baráti kézfogás után kezdünk el most már tényleg a feladatra koncentrálni. Rögtön az elején már szinte csak befele figyelek, ez eléggé szokatlan tőlem, Speró próbál is kirántani ebből az állapotból, de most nagy a feladat, nagy az elvárás, és rengeteg múlik az elején, hogy azt mennyire tudom higgadt fejjel megoldani. Róka-hegyet óvatosan mászom meg, ahogy az elején minden emelkedőt, de ahol futható ott nem pihenek egy gondolatnyi időt sem. Kevélyre fölfelé lassan elkerül mellőlem mindenki, egyedül maradok, így könnyebb a saját tempót megtalálni. Gyorsan melegszik az idő, pörögnek a fejemben a gondolatok, reagálni kéne erre már most, mert nem teljesen ilyen időre készültem. Döntök, 5 ütéssel feljebb engedem a pulzust az enyhébb idő miatt és bízom magamban, hogy el fogom bírni. Az órában van ilyen pulzus zóna is beállítva így csak átváltom. Amiatt már aggódom, hogy a melegebb időben és a magasabb intenzitás miatt az elején többet fogok inni mint amennyivel esetleg terveztem, így próbálom újra átgondolni a frissítést. Még az elején két számomra ismeretlen srác, mindkettő piros felsőben eléggé elhúzott. Látszólag igen erőből futják az emelkedőket. Nem tudom kik ők, de úgy érzem érdemes lenne figyelni rájuk. Csak figyelem a mozgásukat amíg látom őket, közben folyamatos kontroll alatt tartom magam. Jól mennek felfele, de ki tudja mi marad ebből 2 óra múlva. Nem szeretnék a tempójukra reagálni, a saját magam meccsét kell megvívnom és az nem velük, hanem az órával szemben történik. Igen hamar előrántok valami kaját, még felfele menet, de nincs ezzel baj.

Kevélyről lefele jó tempóban jövök, bár visszafogom azért a lovakat, és kímélem a térdem is. Kerülgetem a túrázókat, figyelmesek végig a verseny alatt. Lefele beérem a két srácot, megvan rögtön miben gyengébbek. Oszoly alatt Oli és Döme áll, szurkolásról szó sincs, csak közlik, hogy 4 perc az eleje és ideje felzárkóznom. Az aszfaltos szakaszon jön velem a két srác, mint kiderül Romániából jöttek, az egyik beszél magyarul. Síkon egy a tempónk.

Csikóváralján picit kaotikus a helyzet ott van mögöttem a két idegen futó, ideges is vagyok, még nem nyugodtam meg, nem állt össze a rendszer, nekem ehhez általában kell egy jó óra, és a ponton sem minden olyan gördülékeny, pedig sok minden nem kell. Messziről látom Palit, meglát hátrarohan, gondolom, ok ez az, hozza a flakon isot amit kértem tőle, közben elfutok a dugóka előtt ami alacsonyan van kirakva egy sámlira, Csanya rám kiabál / mert ott vannak és rázzák a kolompot úgy, hogy a saját gondolatomat sem hallom / ,hogy  “ ott a dugóka ” /miért nem fogja ezt valaki egy ilyen forgalmas ponton ? / fék, vissza, csippantok, megyek oda Palihoz, kérdem “ - hol az iso ? - ott az asztalon, elöl! “ bakker elfelejtette,  visszanézek hát még a dugóka előtt legelöl ott sorakoznak tényleg! Visszarohanok egy flakonért mert ez mindenképpen kell Dömösig, így kalkuláltam a zsákomban a folyadékot. Közben átesek Ebolán aki emelt hangerővel kommunikál valakivel, észre sem veszi a dolgot, flakon fel, majd újból Ebola hasáról pattanok le visszafele. Őrület, de szerencsére már ott sem vagyok. Nem lesz ez így jó, ilyen idegesen, valamit tenni kell ez ellen, de annyi minden van még a fejemben, bő 1 órája futunk, lassan megnyugszom már, tudom jól. Fölfele Tölgyikrekhez beér a két srác és el is mennek, tényleg nagyon erőből tolják, csak annyit megyek velük amennyit minimálisan engedi az intenzitás. András is néhol előtűnik hátulról. A ponton 50m a hátrányom, amit fél perc alatt le is dolgozok lefele. Itt én megyek elöl és jönnek velem szépen, picit kerülgetjük egymást, kommunikáció szinte egyáltalán nincs közöttünk. Némán megyünk egymás mellett, de harc, tempó váltás nincs, előzékeny mindegyikünk a szűkebb részeken. Picit lemaradok, mert kajálnom kell. Kb. Ezen a ponton kezdem magam elengedni, tisztul a fejem, már nem a reggeli ceremónia jár a fejemben. Ez a szakasz lenyugtat, Hurvinyeket előzőm meg, jó látni ismerős arcot. Aztán a technikásabb lejtmenetben otthagyom őket.

Dömös határában beér András, ecsetelem neki, hogy bőven 9 órás részidőben vagyunk. A ponton csak vizet kérek az iso-s palackba és már ott se vagyok. Alapvetően minimális depóidőkre készültem, ez nem lett több 20 mp-nél, ki sem esem a ritmusból. Maki jön mögöttem, reménykedem, hogy felfut rám és picit jön velem. Így is tesz, picit szóval tart. Ezen a szakaszon a legtöbb a gyalogos, nem zavarnak, itt én sem vagyok gyors, a mászáson ésszel kell túljutni. Időm van, lent 10 perc előnyöm volt, túlhúztam az elejét, az idő ezt mondja, de én nem érzem így, azt futottam eddig amit engedett az erőnlét, egy percig sem aggódom inkább megnyugtat, hogy itt lehetek lassabb is akár, de jó ütemben gyaloglom a meredek részeket is, néha megpillantom a 3. helyen futó srácot.

Hamar fent vagyok Dobogókőn, sokan szurkolnak, Gankinál van a depó cuccom, kezembe nyom mindent, töltök a zsákba, megiszom a bekevert löttyöt, go. 1p12, nem rossz. 3. helyen jövök ki a pontról. A parkolóban annyi motoros van, hogy alig találom meg a lépcsőt a Matyi büfé előtt, majd a kerítés melletti szűk részen egy másik látvány vág mellbe. Egy kerekesszékes ember küzdi át magát a köveken. Pillanatra átvillan rajtam, hogy most meg kéne állnom segíteni? De Szentkeresztig csak nem tolhatom le. Elfutok mellette. Picit óvatosan megyek lefele, most ettem és a térdem sem akarom szétvágni idő előtt. Könnyedén leérek a faluba. Nagyon gyorsan változik körülöttem a táj, ez sok plusz ingert ad, a rendszer teljes erővel működik, minden a helyén van, ezt az állapotot kell minél tovább megőrizni és ehhez kell a lelki feltöltődés is. Ezt szolgálja nagyon jól a gyorsan változó táj.

Szentkereszten átfutva nem esik jól az aszfalt. A következő pontot várom, tudom, hogy ismerősök lesznek ott. Bekapok egy kis sót és az emelkedőt lazán kifutva érek fel Ker és Vass Csaba pontjára. Sajnos nem sokat tudok időzni, csak vizet iszom. 15 perc a hátrány,  jön az info, de ez annyira nem is izgat, más dimenzióban futnak ők. Én az idővel meccselek és úgy tűnik jól állok, de pont a táv felénél vagyunk, innen kezdődik a verseny. Szántó szélén Fridman és az idősebbik Hajduska szurkol.

Csévi-nyeregig és az azon túli részt is nagyon magányosnak élem meg. Bontovics Timire ugyan ráköszönök, de ettől eltekintve néma és monoton körülöttem minden. Kezd nem érdekelni az óra, tudom, hogy terven belül vagyok és ez még nőni is fog, hiszen érzésre semmi visszaesést nem veszek magamon észre. Vizsgálgatom is magam ilyen viszonylatban, mert magam is meglepődöm azon, hogy igen sok meredek részt tempósan kifutok. Örülök, hogy egyedül vagyok, ez csak az én iramom. Várom a Kopár előtti gyönyörű, szűk fenyves részt. El is érem, egy kaptató az ára. Újra visszagondolok életem első és eddig egyetlen tájfutó versenyére ami ezen a területen zajlott. Kedves emlék ez nekem.

Élvezetesen kanyarog az ösvény, már-már giccsesek a nővények színei. De hopp, egy ismerős alak gyalogol előttem. Balázs az, rögtön tudom mi a szitu és nem tetszik. Kiszállt a meccsből. Csalogatom, hogy jöjjön legalább velem, de csak szurkol és gyalogol, pedig látszatra egyben van. Bellül vívja ő most a harcát. Az eset egészen a parkolóig leköt, ahol messziről meglátom Edinát, integet, örül. Befutok a pontra ami most az Öreg birodalma, Edina hozza a cuccot, Ő kérdezget folyamatosan, Pali segít tölteni a zsákomba de alig szól két szót. Mi a fene, nem is cseszeget, tán beteg ez az ember? És tényleg! Eszem, iszom, de már megyek is tovább, nincs 2 perc az állás. Edina átkísér az úton, kérdi tudok-e beszélni. Sőt jól is esik, hogy valakihez lehet. Elmondom tömören, hogy minden rendben van, ne izguljon. Mondja “ Carlos 15 perccel van elötted, egyben van ő is.”  A Tüskés-hegy aljáig kisér. Örülök a társaságának.

Villa-negra büfénél újból Fridman és Athosz fia posztol. Kínálnak gyümölccsel, de nem kell semmi. A homokos rész nem kedvenc de gond nélkül el tudok rajta futni, úgy tűnik ma ez sem fog ki rajtam, no majd a Nagyszénás. Igen hosszú emelkedős rész után jön majd ott az igazán meredek mászás. Tavaly itt ért be Szasza, gyalogoltam itt akkor, most igen más a helyzet. A meredek rész elején elolvasom a nemrég kapott sms-t, Edina írt “ 4 percre mögötted, Speró 10-re “ A második hír megnyugtat de az első megijeszt. 4 perc az nem sok, túl is húzom picit felfele a tempót, úgy tűnik még sem tudom kizárni a többi versenyzőt a képletből, nem nagyon esne jól, ha valaki beérne. Nagykovácsiba lefele nem megy az aszfalt, tiltakozik ellene a lábam. Mérem az időt az elágazástól a plébániáig és vissza, mert ha jön szembe valaki akkor tudni akarom, hogy az időben mit jelent. Nem látok senkit, a kitérő kereken 5 perc minimális állással. Kifelel a faluból picit elbizonytalanodom melyik a helyes irány.

Juliannamajorig szintén nyugodt és csendes az erdő. Van egy kis megingás, amit remélem időben észlelek és pici erőt próbálok meríteni a környezetemből. Közel megyek a bokrokhoz, hogy súrolják a vállam, simogatom a leveleket. Lehet sokan megmosolyognak ha látnának ilyenkor, de szükségem van a növények érintésére. Hiszem, hogy nem lesz gond, tartom az intenzitást. Ettem, ittam rendesen végig, jól bírja a gyomrom. Nem lesz itt semmi baj. Fekete-fej előtt oldalt megpillantom az Erzsébet kilátót, számolgatom mennyi idő még oda elérek. Hát sok időm nincs rá, de ha már ott vagyok akkor nyert ügyem van. A lovastanyánál egy ló messziről elindul felém, egészen közel jön a kerítéshez, kiváncsian megnéz miközben elfutok mellette.

Nyugodt és jó érzéssel megyek neki a Fekete-fej köves emelkedőjének. Megfogalmazódik bennem egy kérdés. Vajon fel tudok-e menni belegyaloglás nélkül? Hát nem. Az óra becsipog, a lábaim meg már ellenkeznek az ilyen akcióknak. A ponton 11 perc hátrányt mondanak. Már csak intek, úgysem ez számít. Nagykovácsitól igen jó tempót jöttem, nem igen hiszem, hogy közeledett volna hozzám valaki hátulról. Nagyon rövid a lejövetel innen, pedig már nem igen tudom lefele pörgetni. Eszem valamit mert a dolog ezen része kezd szétesni, nem ettem már régóta. Hárs-hegy oldalában brutál ez a felmenetel. Az a nyári futás jut eszembe ahol ezen a szakaszon Oli mögött laktáton mentem itt fel. Tompán nézem most a köveket, és nagy léptekkel már csak gyalogolni tudom a sziklás részt. Feljebb már megy a futás ismét, de lassan pörgök csak fel. Ellenörzőpont, majd a szint úton a meredek rész tetejéről megpillantok valakit. Ismerős alak, ismerős mozgás. Oli fut felém, hát mégis kijött, valahogy éreztem, hogy itt lesz. Jókor jön, most már minden inger számít. Fut velem lefele. Egy centivel se megy előrébb, mégis megdobja a tempómat. “ - Hogy vagy?  - Hát a lefelék már fájnak! - Az jó, az azt jelenti, hogy futottál. “ Igen jó tempóra gyorsulunk lefele, csipog ő is én is. Még fel tudom vinni a pulzust a zóna fölé, ennek azért örülök. Szépjuhásznéig jön velem, átkísér az úttesten, majd lök rajtam egy nagyot, de nem csak testileg, lelkileg is.

Felfele próbálok nem kiesni ebből a lendületből. Fent a korlát mellé ledepóztam magamnak egy kólát és kaját. Felveszem és a ponton csak épp, hogy csippantani állok meg. A lépcsős részt próbálom túlélni, majd egy hosszú lejtő jön. Próbálom nyújtani a lépteket, de a kezemben tartott flakon kóla igen zavar a mozgásban. Megállni nem akarok, hogy eltegyem, hisz inni akarok belőle folyamatosan. Ekkor eszembe jut régi futótársam W. Ildi megoldása. Berakom a nadrágomba, a csípőnél találok is egy olyan pozíciót ahol viszonylag stabilan áll. Így már szabad a kezem, jobb a mozgásom, tudok menni jobban lefele.

Makkosmária előtt az emelkedőt kifutom, de ez nem nagy teljesítmény, a házaknál egy kocogó párt előzök meg, igen zihál mindegyikük, remélem én azért ennyire rosszul nem nézek ki. A ponton Emese vár, és szurkol. Innen már csak egy hosszabb emelkedőt kell megmászni, váltogatom a futást és a gyaloglást. Majd elkezdődik a végső ereszkedés. A lábam már nem igen tolerálja a merészebb lejtmenetet, féltem is már kicsit, így ez a szakasz nem sikerül valami lendületesre, legalábbis ez az érzésem.

Kiérve a házak közé sem nagyon tudom megítélni, hogy milyen tempóval haladok, egyszerűen csak megyek előre makacsul. A körforgalom előtt ránézek az órámra és az eddigi tompa arcomra mosoly ül, simán meglesz 8:30-on belül. Bejött a terv, elbírtam a magasabb intenzitást. Kockázat nélkül nincs siker. Úgy érzem nem megrogyva érek be a célba. 8:26

Nem igen tudom elsőre elhinni az időmet. Carlos után 13 perccel jöttem be. Az általa kihagyott rész 5 perc volt. Sajnálom az esetet, de egyben nem is értem. Ebola a pont kihagyásért kizárja. Megbeszéljük a dolgot, nincs belőle rossz érzés úgy érzem.
Az én győzelmem az óra és saját magam ellen történt. Ilyen teljesítményre nem számítottam, hittem abban, hogy jót fogok menni, benne volt a levegőben, de ilyen végkimenetelre nem készültem. Minden összeállt ezalatt a bő 88km alatt, holtpontról nem tudok beszámolni, csak kisebb megingásról. Hiszem, hogy a siker kulcsa a megfelelő frissítés és a jól eltalált intenzitás volt. A legnagyobb ajándék mégis az, hogy a szponzoráció lezárásaként tudtam ezt megmutatni. Több szempontból is üresség van bennem. Megcsináltam amire készültem, vége egy igazán szép szezonnak. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen eredménnyel tudok búcsúzni.
Köszönöm mégegyszer Csanya!

Próbálok új motivációt keresni, tervek vannak mindenképp, nincs megállás, nem lenne helyes! Ahogy Palibá mondta bíztatásként “ A szponzoráció után is van élet!” De még milyen :)

Pepe