Mátrabérc Trail 2011

 Kétséget kizáróan olyan versenynek tekintettem ezt amit jól meg akarok futni, mert ezen a kemény pályán aztán kijön, hogy az ember milyen formában van. Mind fizikálisan mind fejben nagyon felkészültnek kell lenni, hogy itt egy jó idő összejöjjön.3 hete az első 20km-t oda - vissza bejártam, ahol a tavalyi időhöz képest igen jó részidők jöttek ki. Ott voltam depósként a két héttel ezelőtti teljesítménytúrán, ahol a másik oldalról át tudtam élni ezt a pályát. Hasznos volt ez a tapasztalat. Jól át tudtam gondolni az egész futást előre. Eléggé pontosan tudtam hol mit akarok enni, melyik szakaszon mennyi folyadékra lesz szükségem. Általában kajával és folyadékkal is ráhagyással szoktam készülni, de itt most nem igazán akartam semmi plusz dolgot magammal cipelni. Csak az legyen nálam, amire szükségem is lesz. Merész dolog ez mert sok minden közbejöhet ezen az 58,5 km-en amiben van 2750m szintemelkedés és akkor nem sok lehetőség van korrigálni, de utólag visszagondolva egy kisebb dolgot eltekintve sikerült jól végiggondolni a szükségleteimet, ami működött is. Pár nappal a verseny előtt sejthető volt, hogy meleg időnk lesz, ráadásul a rajt nem reggel 6-kor van mint a klasszikus Mátrabércen hanem 9-kor. Ezek olyan tények amikre azért készülni kell.

 

A verseny előtti nap Julcsival és Gabival Siroktól 8km-e aludtunk. A szállás és az utazás remek volt, még egyszer hálás köszönetem érte. Így eléggé jól ki tudtam magam pihenni a futás előtt és nem kellett korán kelnem.

Mikor odaértünk a rajthelyre már sok autó parkolt a környéken, megjött a külön busz is tele futókkal. Annyi ismerős volt, hogy ez a rajt pillanatáig le is kötötte a figyelmemet, de mindent jó előre lerendeztem így tulajdonképpen nem is volt semmi dolgom. Beálltunk a rajtkapu mögé, Oli megfújta a sípját és meg is lódult a tömeg. Az első 1 km-en nem kisebb futó vezetett fel minket mint Németh Csaba aki rendezőként mutatta az utat a mezőn át. Érzésre jól meg is húzta az elejét. Átfutottunk egy raklapokból álló hídon ami picit mozgott, de nagy élmény volt. A vasutállomást, ami a klasszikus rajthely 9:10 alatt értem el. Idáig Béla és Lúdtalp mögött utaztam, úgy gondoltam az ő tempójuk bőven elég nekem is. Az eleje úgy elfutott, hogy itt már nem is nagyon láttam őket. Majd az erdőbe érve hirtelen eltűnt körülöttem mindenki, Balazito előre a többiek hátra. Zétényi Andrást értem utol, picit mentünk együtt, aztán ő nagyon csipogott és hátramaradt. Magányosan haladtam és kezdett bemelegedni a rendszer, a célpulzust valahogy nem nagyon tudtam elérni nagyobb erőlködés nélkül, de az a terhelés nem esett jól így arra jutottam, hogy a számomra jelenleg kényelmes terhelésen maradok, mert így is megvolt érzetre a kívánt sebesség, a Kékesig tartó szakaszt pedig nagyon tisztelem. Meleg volt, de valahogy együtt tudtam vele élni itt. Makit a kerítés mellett fogtam be, mondta: Most jönnek azok akik nem futották el az elejét.

Mi tagadás a keményebb emelkedőket gyorsabb tempóban de gyalogoltam idáig is. Oroszlánvár előtt már igazán tűzött a nap a kitett részeken. Lent Jucus fotóz és a két Csaba osztotta a vizet. Volt nálam egy pici palack abba kértem vizet, mert gélre és sóra azt akartam inni. Utólag bánom, hogy nem kértem vizet a fejemre, jó lett volna. Mondták Speróék nincsenek 5 percre előttem. Ez így teljesen papírforma. Oroszlánvárra szigorúan gyalogoltam. Jól éreztem magam, működött a rendszer és egyre jobban igazolást nyert a dolog, hogy nem futottam el az elejét. Szembe jövő turisták szurkoltak, mondták 12. vagyok. Markazi kapu után úgy 20 főből álló idősebb csoport jött szembe az egy nyomvonalas részen. Rettentően látványos volt, ahogy közvetlen előttem léptek fel sorban az oldalba. Szinte nyílt meg előttem az út. Nagyon tetszett. Még a sziklás részen láttam meg magam előtt Nedust, jól mozgott, de hamar beértem. Picit együtt mentünk, váltottunk pár szót, mondta, hogy Speróékkal ment de lefele egyszerűen nem tud velük lépést tartani. Ezzel én is így szoktam lenni. Aztán az eddigi tempómat tartva Nedus is elmaradt. A Kékes előtti utolsó meredeken bringás srác filmezett és dicsért, hogy mennyire friss vagyok. Gyakorlatilag innen kezdődött számomra a verseny.

A csúcshoz felérve egy nagy színpad van oldalt, hangoló zenészeket és rengeteg embert látok, a frissítőpontot nem, de meghallom Dömét ahogy kiabál és csalogat. 2:29-el csippantok nála, mutatja merre van a pont. Itt aztán Zsotyek hozza a cuccom, elrakom a géleket ami innentől kell még és Misivel megtöltik az ivózsákom, közben Laci és Sisi adja az asztalról amit kérek. Egy darab banán és Green Magma. Magam is meglepődöm milyen gyorsan végzek. 49mp. Köszönöm a segítséget! Továbbfutva Carlos jön mellettem és filmez, miközben én rakom el a cuccot és rendezem a soraimat. Nagy tempóban megyek a köves részen, kicsit merész is ez a lendület de nem lett belőle baj, örülök, hogy végre lejt az út. Balazito tűnik fel még a meredek lejövetel előtt. Láthatóan visszábbvett a kezdeti tempóból. Beérve komplett részállást mond, ki kivel milyen helyen megy. Bíztat és elköszönünk. Valahogy túlélem a meredek rettenetet lefele, de érzem a combomnak nem igazán tetszett. Az aszfalt előtt Lelkes Guszti és családja szurkol és várja Tímeát. Az aszfalt melletti rész nagyon kellemes, puha kicsit szikkadt saras, lehet jól menni. Csór-hegyre felfele Pap Gabit pillantom meg. Már szinte zavarbaejtő, hogy olyan futókat érek be akikkel nem igazán vagyok egy súlycsoportban. Nem is értem a dolgot, mindenki elfutotta az elejét? Felfele betolok egy gélt és sót is mellé. Rá szigorúan 2dl víz. Gabival Galyatető felé beszélgetünk picit, nem is olyan nagy itt a tempó, valahogy nem tudom ezeket az emelkedőket megfutni. Sokat gyalogolok, de még így is egyedül maradok megint. Ezen a részen bennmaradt egy kis idő 1:06 lett az átmenet, de nem vagyok telhetetlen. A ponton Berzsó egyedül áll helyt, megtölti a flakonomat vízzel, iszom colát és már búcsúzom is. A toronyhoz fel érzem nem kéne most futni. Kényelmesen felsétálok, hogy utána a sík, jól futható részeket meg tudjam minél jobban tolni. Ez meg is hálálja magát, nagyon jó tempón tudok haladni. A Csillagvizsgáló előtt ismerős alak jön szembe, Oli az messziről szurkol, mondja :

- Itt van előtted Laci, utoléred, hajrá!

Ezt az infót egyszerűen nem tudom elhinni. Arra gondolok Oli túlságosan is lelkesíteni akar, ennek lehet nem kéne bedőlni, el kell ezt az infót osztani kettővel. De aztán csak ezen jár az agyam és eléggé felpörget ez a tény. A Csillagvizsgáló utáni köves részen megpörgetem, megnézem milyen tempót bírok még el. Dóriék jönnek szembe, szurkolnak nagyon lelkesen. Mátraszentlászló előtt megpillantom Laci hátát, figyelem hogy mozog, eközben megbotlom és majdnem nekiesem a sorompónak. No lassan a testtel, kicsit elvitt a lelkesedés. A sípálya után utolérem a tavalyi győztest, beállok mögé, jól mozog, de nyilván nincs minden rendben. Frissítek kicsit majd kielőzöm, elköszönünk. Hamar eljön a Vöröskői kilátó. Majd a temetőt alulról kerülve a nagy fűben megbotlom valami nagyon keményben. Sikerül valahogy kivédeni az esést. Ágasvár felé eszembe jut milyen jó, hogy itt most nem kell kerülgetni a túrázókat. A nagy mászás eléggé kifog rajtam, úgy érzem zuhanok össze, kezd elveszni a lendület. Ágasvárról lefele nagyon csúszik a cipőm a poros lejtőn, kimegy alólam a lábam és a korrigálás miatt be is görcsöl a bal combhajlítóm. Ilyet szinte még soha nem tapasztaltam, hirtelen nem is tudom hogyan nyújtsam ki. Megállok, bekapok egy kis sót, mert úgy gondolom ez tuti a nagy tempó és folyadékvesztés miatt történt. Meleg van, sokat izzadok. A túristaháznál csippantok és vizet töltök. A patakot hamar elérem és a sík részen Green Magmával frissítek. Kezdek rendbejönni és Keresztesre már viszonylag jó állapotban futok le. Döménél újra csippantok, Femina segít tölteni a tartályomba, keresem a kezemmel, hogy az asztalról mit is kéne enni. Citrom után nyúlok, jó választás, jól esik. Ismét rövidre sikerül a depózás 1:16.

Muzslára felfele már nem úgy megy a futás ahogy szeretném, sok a gyaloglás és már fejben is fáradok, hiányolom a megerősítő jelzéseket, bár tudom, hogy jó helyen vagyok, de azért bizonytalannak érzem. A Muzsla megint nem adja könnyen magát. 50 perc alatt érek fel, lehetne jobb is. Csaba, Jucus messziről kiabálnak, ott van Zoncsi is. Kérek vizet a flakonba és megyek is tovább. Itt is kellett volna a fejemre is. Csaba azt mondja Speró, Kopi Zoli 5 percre vannak, bár lefele úgysem éred be őket. Ezt tudom jól én is, ennek ellenére próbálom a legjobb időt hozni az utolsó szakaszon, de a Koncsúrok legnagyobb emelkedőjét nem tudom már kifutni. A Diós patakot már nagyon várom. Kimászva a mederből, azt hiszem itt esek össze, meg kell állnom egy pillanatra, mielőtt újra futásnak eredek. Úgy gondolom itt már tuti nem ér be senki, ezt a pozíciót tudom tartani, aztán eszembe jut, hogy Z. András aki a VTM-en is meglepett hátulról, most is mögöttem van. Eléggé sűrűn tekergetem a fejem hátra a falu előtt. Az iskolánál figyelem, hogy annyira távolodjak el a saroktól amennyire a bejárat is van. Itt nyomok egy részidőt a klasszikus táv így 6:14:50. Idáig számított az idő, innentől nem erőltetek semmit, csak szépen végigkocogom a maradék 1 km-t. 6:30:46-al érek célba.

 

Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, de bitang sokat ki is vett belőlem, a Mátrabérc nekem mindig nagyon megterhelő, ez a legkeményebb hazai pálya számomra, hiába vannak hosszabb versenyek. Sokat fekszem a fűben, mire úgy érzem visszanyertem az egyensúlyt. Eléggé sok sérült futót látok, sajnos sokuknak fel is kellett adni a versenyt. Ennél rosszabb nincs is. Szerencsés vagyok, hogy egyik botlásomból sem lett nagyobb esés. Jó a hangulat a célban, eszem nem kevés levest, külön öröm, hogy van húsmentes változat is. Szép lassan mindenki beérkezik, és megtörténik az eredmény hirdetés is, ami a zenés aláfestéssel még nagyszerűbb. Kopi Zolinál találok fuvarra és hazáig visz. Köszönöm szépen.

Összességében úgy érzem a lehető legjobban zajlott számomra ez a verseny, a frissítés tökéletes volt, a pontokon eltöltött időt is sikerült minimálisra csökkenteni. Sok sót ettem, ami eddig nem volt rám jellemző melegben sem, de kezdek rájönni, hogy a hosszabb versenyeken a sok technikai szünet ami engem jellemez nem azért van mert sokat iszom, hanem azért mert nem eszem eleget és a sópótlás sem megfelelő. Most egyszer, Galyatető előtt kellett megállnom egész verseny alatt! Világosan látszik, hogy az elmúlt hónapokban tartott gyorsító edzések meghálálták magukat, sokkal nagyobb sebességgel tudtam futni a sík részeket mint egy éve, bár a lejtőkön már egyre jobban óvatos vagyok, féltem a térdem.

Az erőbeosztást is viszonylag ideálisnak tekintem. A verseny első felében sajnáltam, hogy ilyen magányos számomra ez a futás, de most már tudom, hogy ez kellett ahhoz, hogy a saját tempómat tudjam futni. Egyedül a pulzusomon lepődtem meg, hogy nem tudtam azt a tartományt hozni amit a Mester javasolt, de a sebesség ennek ellenére megvolt. Kezdek afelé hajlani, hogy a pulzuskontroll edzésen kiváló, de versenyen nem ad teljes képet az aktuális állapotomról, néha elbírom a magasabb tartományt néha nem. Alkalmazkodni kell az adott szituációhoz és tudni kell bizonyos korlátok között felülírni az elgondoltakat.

 

Köszönöm szépen a szervezők munkáját, nagyon szép verseny volt ez számomra, van még min csiszolni a szervezésben, de úgy vélem ki fogja forrni magát ez a külön verseny. Gratulálok minden futónak akinek volt bátorsága odaállni a rajtba és nekivágni a Mátrának, még akkor is, ha ez a terve most nem sikerült. Két hét van a Terep Százasig, sokat kell pihenni és okosan edzeni egy ilyen néz verseny után.

 

hajrá mindenkinek

Pepe